2015. augusztus 16., vasárnap

BEjelentések és új történet!!

Hellóóóóó!

Több bejelenteni valóm is lenne számotokra! Azt hiszem... Aztán lehet hogy mégsem lesz az olyan sok, majd elválik!

Kezdeném rögtön azzal, hogy végre sikerült eldöntenem mi lesz a másik történet amibe belekezdek, habár végül egy újabb KnB fanficre esett választásom, mégpedig arra melynek címe:

Chibiknek áll a Világ!

Egyszerű kis történet, a szereplők már az elején megjelennek benne, nincs túlbonyolítva... Annyira. Aztán majd ez is elválik. Mindenesetre egy kis komédiának indult és annak is tervezem, néhol talán, esetleg, (nem valószínűleg) kevés komoly tartalommal. Ezzel el is regélném a beharangozóját, eme apró kis történetnek:


    "Kíváncsiak vagytok, mi sül ki abból ha egy 16 éves gép és animefan lány magyarországon hajnali 2-kor "mágikus chibiket" vesz a neten keresztül ingyen? Én igen. Ugyanis velem pontosan ez történt. A nevem Várkos Luka, és jelenleg 15 élő, lélegző Chibi tulajdonosa vagyok. Ha érdekel hogy mindez hogyan történhetett meg, vagy mi lesz a végkifejlet, akkor nézz be hozzám, és 15 apró barátomhoz."

Ez lett volna a beharangozó, és még egy kis plusz, összeraktam egy borítóképet ehhez is:


Valamint, mostantól valószínűleg ajánlókat is fogok írni, valamint film, sorozat, (PC és xbox)játék és (természetesen) anime kritikákat, hogy ne tűnjön olyan soknak az a szünet két fejezet között.

Nem is volt ez olyan sok! Legalábbis szerintem nem. Nos, találkozunk a legközelebbi akármit csináloknál, addig is sziasztok!!

2015. augusztus 14., péntek

A Tigris Gyémántja - 4.fejezet

4.fejezet

Íme, elhoztam a következő részt is! 

  A fejezetben mostantól a vastagon jelölt részek lesznek angolul mondva. Valamint egy kis változtatás: utánaszámoltam, és rájöttem hogy a Kagami-testvéreknek 17 évesnek kellene lenniük, szóval mostantól annyi idősek lesznek. Bocsánat a kellemetlenségért.

Valamint megmagyaráznám a hosszú kihagyás okát. Először is új gépem van, amin nincs Word, valamint én egyszer már apukám 14 éves laptopján befejeztem a fejezetet, csak az a vacak nem mentette el. De aggodalomra nincs ok, itt a kész fejezet! :)

(A Japán iskolarendnek meg szüneteknek pedig még utána kell hogy nézzek. Előre is elnézést, ha valaki ezzel kapcsolatban hibát vesz észre, kérem szóljon róla. :) )

A bétázásért köszönet Odette-nek!! 



 Két hét telt el az első iskolanap óta. Mármint akkortól hogy én is iskolába kezdtem járni. Mármint hogy Japánban... Na, csak értitek, ugye? Öhm... Hát, remélem, értitek. Merthogy itt máshogy van az iskolai szünetek rendje. Itt ugyanis... Vagyis most, hogy belegondolok annyira mégsem, csak annyi a különbség hogy itt tavasszal van év eleje, ilyenkor jönnek az újak és lépnek osztályt a régiek. Tehát két hete jártam iskolába, egy hete voltam tagja a kosárlabdacsapatnak, és két napja ismertem Alexandra Garciát. Közölném, nem semmi a nő. Mivel szombaton találkoztunk, ezért fogadtam vele. Előre szólok, nem voltam (vagyok) valami szent kisasszony, tehát abban fogadtam vele, hogyha sikerül több szakét* innia, mint nekem, mielőtt valamelyikünk az asztal alá kerülne, akkor megcsókolhat. Mivel nem sikerült lekapnia találkozásunk első egy órájában. Mondjuk úgy mindketten a (fejenként) harmadik ÜVEG (nem, nem pohár) szakénál dőltünk ki. Szegény Taiga meg arra jött haza, hogy ott fetrengünk a padlón, a semmin röhögve, mellettünk az eldobált üvegek, a kis kávésasztalon pedig két pohár, közülük az egyik elborulva ontotta magából tartalmát, a másik pedig félig üresen álldogált. Mondhatom, szegény Nii-san* teljesen kiborult, és miután másnap teljesen másnaposan felébredtünk Garciával, megkaptuk a magunk kis (nagy és fejhasogató) fejmosását. Garcia azért lett leteremtve, mert mi az, hogy alkoholt ad egy kiskorúnak, én meg azért, mert elfogadtam. Akkor gondoltam meg magamat arról, hogy elmondjam-e neki a régi klubos emlékeimet. Így nekem és Alexnek sem kellett tovább szenvedni miatta. Egészen addig, amíg el nem kezdett feltakarítani utánunk, és be nem kapcsolta a porszívót. Szinte láttam a hellish evil* szemeket, amiket vágott. Aztán eszembe jutott, hogy nekem van bogyóm a macskajajra. Így hát felkeltem, majd kikeresve az éjjeliszekrényem mélyéről adtam egyet Alexnek is, és én is bevettem egy darabot. Cirka fél órával később már mi is besegítettünk a takarításba kedvenc  labdaőrült-báttyó-szakács-szélfogómnak. A bogyót még egy jó barátom J'ena adta nekem, aki Londonban lakik. J'ena egy kedves félvér lány, aki az egyik legjobb barátom volt. És bár mikor még ott éltünk, más gimibe mentünk, sose feledtem el az általános iskolában együtt töltött időt. Egyébként onnan tudom hogy félvér, hogy:

1. Ő mondta.
2. Jégkék szeme van. 

Tehát ja. Jelenleg az Arthur Ford Public Schoolba* jár, de a kapcsolatot tartjuk. Kilencedikben rendszeresen szereztünk piát valahonnan, és azt iszogatva beszélgettünk Mike-kal és Sophie-val az elhagyatott, "szellemjárta" házban a Norman utcán. 
Én pedig most itt ültem nyugalomban a kosárcsapat edzésén, mivel egyelőre azzal bíztak meg, hogy figyeljem meg a többiek technikáját. Persze elbambultam, éppen az első csókomról álmodoztam, és hogy miért pont James Oxfordnak* adtam azt...
– Naiya-san! Vigyázz! – Mikor megszólalt a hang, ahelyett hogy elfordultam volna, nekem természetesen arra kellett néznem, mire egy kosárlabda teljes sebességgel az arcomba csapódott, én pedig erejének engedelmeskedve lezúgtam a pad másik oldalán. 
– Úristen! Naiya, minden rendben?! – rohant rögtön Riko-chan felém. Ő éppen a pályán volt, a terem másik oldalán.
– Ki. Volt. Az?  – tagoltam a mondatot, miközben lassan és (remélhetőleg) ijesztően felemelkedtem a földről. Hirtelen mindenki a másikra kezdett mutogatni, tehát volt egy olyan érzésem, hogy sikerült.
– Én voltam. Hontouni sumimasen, Naiya-san*! – hajolt meg előttem Kuroko, mire a cukiság-mérőm mutatója túllépte a maximumot, én pedig nem bírva tovább, fojtogatni (ölelgetni) kezdtem a világoskék hajú kis cukorzsákot. Ekkor vakkantva robbant be Nigou, a kis husky, minek következtében Kagami lányokat megszégyenítő módon, térden kúszva a sarokba menekült.
– Aida Riko azonnal jelenjen meg a tanári irodában, ismétlem, Aida Riko azonnal jelenjen meg az tanári irodában! – szólt az iskolai rádió, mire mind felkaptuk a fejünket.
– Nos, úgy látom, minden rendben. Kérlek, folytassátok a gyakorlást, amíg vissza nem jövök! – mondta majd futólépésben távozott. Persze a fiúk hülyék lettek volna tovább futkározni, miközben az edző árgus szemei nem lesik őket, inkább leültek pihenni, amíg jövendőbeli gyilkosuk vissza nem tér. És persze a telefonom (az az áldott szar) is akkor tudott megszólalni, lejátszva a Maji Love 2000%* című számot, mire arcom színe megközelítette hajszínem árnyalatát.
                                          (jelezném, ez nem az eredeti Japán változat, csak a
                                           Thai fordítás, mert az eredetit sehol sem találtam...
                                                                                                           Bocsi...)

 A fiúk természetesen a markukba röhögtek, kivéve Kurokót, aki csak nézelődött. Viszont amint megnéztem a hívó fél nevét, önkéntelenül vigyor terült arcomra. 
– Moshi-moshi, Sophie-chan*!
Mégis mit képzelsz te magadról!? – hallatszott egy sárkány hangja a vonal másik oldaláról, mire elemeltem a telefont a fülemtől.
Azért ennyire ne örülj nekem... – váltottam angolra, hátha a többiek nem értik majd a diskurzust kettőnk között. Elvégre a remény hal meg utoljára, nem igaz? Aztán mondjuk, hogy "A reményhal megdöglött. Az új kedvencem egy szarokrája."
Félre ne érts, csak azért az egy kicsit rosszul érintett, hogy nem személyesen szóltál, hogy az apádhoz fogsz költözni, A VILÁG MÁSIK FELÉRE, és nekem kellett beadagolnom a dolgot anyának meg Chrisnek. Tudod, iszonyatosan hiányolnak téged. Ahogy én is. – Szinte láttam magam előtt, ahogy féltve nagy gonddal elkészített sminkjét, óvatosan törölgeti szemét a kitüremkedő könnycseppekkel harcolva. Csak mosolyogtam, ahogy elképzeltem a jelenetet. 
Értem, és... És sajnálom hogy nem személyesen szóltam, de tudod az indulás előtt úgy hét órával szóltak nekem is hogy cuccoljak össze, és mire összepakoltam, már nem volt idő beugrani hozzátok – motyogtam.
Hát, ez elég sovány vigasz, de le- TÖRPE! TŰNJ MÁR INNEN! – ordított újra, gondolom, Chris meghallotta, hogy telefonál, és kíváncsi volt, kivel beszélget. Ezek után a kis Rómeó-palánta nem hagyta békén szegény Sophie-t, mert mindenképpen beszélni szeretett volna velem.
Na, Sophie, ne legyél ilyen, hadd beszéljen velem ő is egy kicsit – mosolyogtam a vonal másik végén. Végül sóhajtva átadta a mobilt öcsinek.
Szia, Dia! – szólt vidáman Chris.
Szia, Rómeó! – mosolyogtam egyre szélesebben. Félő volt, hogy mosolyom mindjárt körbeéri a fejemet. Ekkor vettem észre, hogy Hyuuga és Kagami felkapták a fejüket a Rómeó megszólításra. És itt a bosszúm...
Ah, Rómeó, miért vagy te Rómeó...? – tettem kezem a homlokomra, mire kuncogást hallottam a telefonból.
Értem, szóval egy bosszúhadjárat közepén kaptalak el. És, hogy megy sorod? – kérdezte öcsi, én pedig elkezdtem regélni, mint a kismadár.
... és képzeld, fogadtam vele, hogy ki bír több szakét inni, és döntetlen lett! Persze jól berúgtunk, és másnap kaptunk a fejünkre... – Ekkor láttam, hogy Hyuuga, Kiyoshi unszolására lefordította a piáról szóló mondatot, mire az egész társaság rám bámult. – De szerintem megérte az a háromüvegnyi ital. Sőt, visszaestem! Emlékszel, régen lenyeltem két rekesz sört is. Igaz, hogy utána órákig vécére jártam, de akkor is megittam! – Az egész társaság elsápadt szavaim fordítását visszahallva Hyuugától.
Az komoly! Eh, de itt van anya, és ő is szeretne beszélni veled. Adom – szólt, mire felvettem egy komolyabb hangszínt.
Szervusz, drágaságom! Hogy meg sorod Japánban? Kapsz rendesen enni? Ugye nem bántanak? És miért nem szóltál nekünk? Persze, Sophie-tól tudom, hol vagy, és megértem, hogy most nem sok kedved van beszélgetni, de...
Bella, kérlek nyugodj meg! Jól megy sorom, természetesen kapok rendesen enni is, nem, nem bántanak, ha megpróbálnák, már rég a kórházban pihennének, és azért nem szóltam, mert nem volt időm rá, sajnálom. És nem, nem ez volt az okom, hanem hogy szintén nem volt időm rá, tudod, éppen kiépítem az itteni életemet. Arról... Arról pedig egyelőre nem sok kedvem van beszélni, sajnálom – mondtam udvariasan kedvenc keresztanyukámnak. Ja, igen, a teljes neve Bellatrix Black (és még én mondtam, hogy nem Harry Potter).  
Értem. De azért vigyázz magadra... – mondta, ám a következő pillanatban berobbant Riko-san, és minden a feje tetejére állt. Mire odaküzdöttem magamat a kétségbeesett edzőhöz addigra már mindenki volt ott, és tudhatta, mi a baj, csak én nem. Nem szeretek utolsó lenni.
– Edző, mi a baj? – kérdeztem rá nyíltan, mire robbant a bomba.
– Mi a baj? Hogy mi a baj?! Az a baj, hogy jövő hét péntekig szereznem kell valahonnan egy normális bandát, akik játszanának a  bálon, amit a versenyek kezdete miatt rendeznek! És mivel tavaly mi nyertünk, nekünk kell bandát szereznünk! – Ekkor eszembe ötlöttek otthon, a szekrényben pihenő gitárjaim, egy akusztikus, valamint egy elektromos szépség, Joy és Lawrence. Igen, elneveztem a gitárjaimat. Problem?
– Aha. – Majd újra a telefonhoz fordultam. – Bella, tudnád adni egy kicsit Sophie-t? 
Persze, drágám, egy pillanat. SOPHIE, DIA BESZÉLNI AKAR VELED! – Nem is tudom, Sophie kitől örökölte a hangját.
Itt vagyok, mi a helyzet? – hallottam a szöszi hangját egy kis idő után.
Sophie, hatalmas szívességet kell kérnem tőled. Szólj J'enának és Mike-nak is. Tudod, Japánban elkelne a "fantázia".
Értettem, főnök. Keddre ott vagyunk.


Sake = A Sake egyenlő a Japán rizspálinkával.
Nii-san = A báty kissé formálisabb megszólítása.
Hellish Evil = ez már volt, de a jelentése "pokoli gonosz"
Arthur Ford Public School = létező londoni iskola, a történethez csak kölcsönvettem.
James Oxford = Naiya első "szerelme" 
Hontouni sumimasen, Naiya-san! = " igazán sajnálom, Naiya!"
Maji Love 2000% = mit mondhatnék,  nagy utapri fan voltam...
Moshi-moshi, Sophie-chan! = "Helló-Helló, Sophiecska!"

Hát, remélem tetszett a 4. fejezet, és nem okoztam csalódást. 

Utólag is bocsánat az iszonyat hosszú kimaradásért!